Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Rozsnyai Ervin, a kiemelkedő marxista filozófus, költő és író életének 86. évében elhunyt. Roppant tudására, emberi kvalitására és nyelvi tehetségére épülő filozófiai, történeti, közgazdasági és szépirodalmi művei a magyar marxista forradalmi baloldal történelmi jelentőségű alkotásai.

Azon leszünk, hogy az interneten munkái mind elérhetőek legyenek a jelen és az utókor számára. Mementóul tanítványai, tisztelői által Rozsnyai Ervin 80. és 85. születésnapjára készített, Rozsnyai Ervin rendkívüli életművébe bepillantást engedő írásokból adunk közre néhányat.

Rozsnyai Ervin munkásságát bemutató írások. Juhász János, Vígh László, Kiss Szilvia, Artner Annamária.

Juhász János (közgazdász): Rozsnyai Ervin köszöntése

2006. június 16-án a MKT fórumán

(Írta és felolvasta a 2009-ben, 52 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt marxista közgazdász, Dr. Juhász János. A köszöntő után elhangzottRozsnyai Ervin: Sorsom c. verse Dr. Vígh László előadásában).

Tisztelt Vendégeink, Tagtársak!

Rozsnyai Ervin, Társaságunk [Marx Károly Társaság – a szerk.] elnöke június 29.-én tölti be 80. életévét.

Tudom, gyakorta nehezére esik eljönni közénk, amit sajnos nem csak életkora és az alattunk lévő lépcsősor hossza magyaráz.

De ki is ő, aki – időnként önmagát is legyőzve – mégis rendszeresen itt van velünk?

És itt nyomasztó érzés fog el. Egy hatalmas gondolkodót csak egy másik nagy gondolkodó tud pontosan bemutatni – még ha néhány kérdésben talán bírálja is, és talán éppen ezért. Félek, hogy mondandómmal törpeségemhez húzom őt.

Az igazán nagy gondolkodók, közvetlenül kitűzött céljuk eléréséért folytatott munkájuk közben, rengeteg igazgyöngyöt hullajtanak el. Ezt tették a marxizmus klasszikusai. Rozsnyai Ervin ezeket a kiizzadt, de a tengerbe visszahullott gyöngyöket felszínre hozta és rendszerbe foglalta. Már ez is elég lenne egy életműnek.

De ő rendet vágott az újkori filozófia történetében – beleértve a 20. századit is. Hajszálpontosan kimutatta a kapitalizmus formaváltozásaival módosuló, de a lényegét megőrző osztályhelyzetek és az ebből eredő gondolatok összefüggéseit. Valamint azt, hogy az individuum, az elszigetelt magánegyén maga torlaszolja el önmaga elől a világegésszel összhangban lévő megismerés lehetőségét, a dialektikát. (Filozófiai arcképek, Történelem és fonáktudat, Az igazság paradoxonjai.)

Kialakulhatnak azonban különleges történelmi helyzetek. Ilyen volt a reneszánsz, még inkább Itáliában a 17. és 18. sz., Németországban a 18. és 19. sz. fordulója. Az ekkor összetorlódó társadalmi ellentmondások súlyos nyomása alatt a polgári gondolkodók legjobbjai eljutottak a dialektika kompromisszumos formájáig. Lásd Vicot és különösen Hegelt, aki gúzsba kötve, az idealizmus szabta szűk keretek között rendszeresen kidolgozta az ehhez mért dialektikát. (Ervin „Hegel-könyvének” egyelőre csak első kötete jelent meg 1987-ben, a Forradalom és megbékélés.)

Rozsnyai Ervinnyelvművelő, esztéta, szépíró, költő. Nem is akármilyen. Egy értőbb utókor nevét Ady, József Attila (Ervin kortársaira most nem is utalok) nevével együtt fogja emlegetni.

Manapság kutatási programot pályázatok benyújtásakor szoktak összeállítani.Rozsnyai Ervinkutatási programját az élet írja.

Idézek a Filozófiai arcképek előszavából: „Évekkel ezelőtt, amikor főiskolás művésznövendékeket tanítottam, meghökkentett, milyen biztonsággal formálja ki az értelmiségi fiataloknak egy számottevő rétege a burzsoá dekadencia – különösen az egzisztencializmus – eszméit anélkül, hogy valaha is a kezébe vette volna a mai polgári filozófia valamelyik ’klasszikusát’. … Ekkor kezdtem foglalkozni az egzisztencialista irodalommal, és így jutottam el Kierkegaard-hoz. Közben alkalmam volt megfigyelni a burzsoá dekadencia különféle irányzatainak közös sajátosságait mind a filozófiában, mind a kultúra egyéb területein, s be kellett látnom, … hogy miért jelentkeznek azonos osztálytartalmak … ellentétes formákban … Ez vezetett arra az elképzelésre, hogy ki kellene dolgozni a világnézetek tipológiáját, megfogalmazva azt az általános törvényt, amelynek működése nyomán az azonos tartalom ellentétes formákra hasad.” – Eddig az idézet. E munka eredményeinek összefoglalása olvasható a fentebb említett írásokban.

Teljességgel szükségszerű volt tehát, hogy a szocialista irányultságú rendszerek bomlásának fölgyorsulásával, majd összeomlásával Ervin (hihetetlen munkabírással összekapcsolódó) figyelme a bukás okainak, a forradalmi perspektíva lehetőségének, és az azt veszélyeztető tendenciáknak a kutatása felé fordult. A filozófust, a szépírót, a költőt kiegészítette a történész és a közgazdász. Ezt példázzák Rozsnyai Ervinkövetkező munkái: A történelem kelepcéi, aForradalmi és ellenforradalmi Szovjetunió, Az imperializmus korszakváltásai, a„Történelmi” fasizmusok, a Szocializmus volt-e, vagy valami más és a Két Machiavelli.

A Marx Károly Társaság elnöke természetesen ezt a munkát sem végezte kevesebb körültekintéssel és alapossággal, mint azoknak az okoknak a felkutatását, amelyek a művésznövendékek ideológiai csetléséhez-botlásásához vezettek.

Ennek döntő bizonyítéka az, hogy nevéhez köthető a kapitalizmus és a szocializmus közé ékelődő, önálló formáció, nevezetesen az átmeneti korszak, vagy átmeneti időszak felfedezése, és legalapvetőbb mozgástörvényeinek kimutatása. Erről szokta mondani, hogy ez az az eredménye, amivel még a marxisták sem értenek egyet (leszámítva egy alig-alig látható kisebbségüket). (Ezzel kapcsolatban zárójelben jegyzem meg: Lenin sem panaszképp emlegette, hogy az összes bolsevik elférne mellette egy padon.)

Meggyőződésem szerint a kapitalizmus és a szocializmus között szükségszerűen fellépő átmeneti korszak pontos formációelméleti értékelése, valamint az úgynevezett „létezett szocializmus” tanulságainak ezen alapuló előítéletmentes elemzése iránytű a forradalmi elmélet és gyakorlat számára – vagy legalábbis az iránytű egyik fele.

Mintahogyan az volt – az imperializmus korszakának kezdetén – a „forradalom egy országban” lenini tétele is. Ennek a tézisnek a kimondásával Lenin nem a marxizmus legnagyobb revizionistájává, hanem egyetlen revizionistájává vált. No nem abban az értelemben, hogy kicsorbította a marxizmus forradalmi élét, hanem úgy, hogy a megváltozott történelmi körülmények között újjal, a kornak megfelelővel helyettesítette a korábban helyes marxi-engelsi – tételt. Ezért is meglepő számomra az átmeneti korszak fogalmával szembeni ellenállás, hiszen az erre való utalások megtalálhatók a marxizmus-leninizmus klasszikusainak műveiben. Azonban az imperializmus transznacionális monopolkapitalista korszakában (amely tudományos fogalom isRozsnyai Ervinnevéhez köthető, és tapasztalataim szerint örvendetesen terjed a baloldali körökben), tehát a transznacionális monopolkapitalizmus korszakában újólag felvetődik az „egy országban – több országban” eldöntendő kérdése. A forradalmi cselekvés iránytűjének egyik fele tehát az átmeneti időszak előítéletmentes elemzése, másik fele pedig a „győzhet-e a szocialista forradalom egy országban” kérdése.

Szerencsés helyzetben vagyunk, elsősorban mi, és kisebb részben Rozsnyai Ervin, hogy ő saját magára vonatkozóan még hallhatja – némiképp persze megváltoztatva – azokat a szavakat, amelyeket Engels Marxról post festum mondott: Rozsnyai Ervin, a tudomány, a nyelvművelés, a széppróza, a líra embere, fele sem az egész embernek, Rozsnyai Ervin elsősorban forradalmár.

Ezért nem kaphatott az ellenforradalmivá vált Kádár-rendszerben, és különösen nem kaphat ma semmilyen hivatalos elismerést. Bár, amennyire én őt ismerni vélem, ezektől azt el sem fogadná.

Vígh László (közgazdász): Rozsnyai Ervin 85. születésnapjára

(2011. június)

Kevesen maradtunk – Gondolatok a marxizmus helyzetéről

A szocialista irányultságú rendszerek bukása után a marxista elmélet jó esetben elavult, meghaladott ideológiává, rosszabb esetben hamis és kártékony, ezért üldözendő nézetrendszerré degradálódott. Persze akadnak még kevesen, akik nem, vagy csak részlegesen szakítottak a marxizmussal, de a szakma krémje a filozófiában, a történelemtudományban, a közgazdaságtanban kifejezetten antimarxista és lesújtó véleménnyel van a marxi tanokról. Ami persze érthető, hiszen az új rendszer ideológiája nyilván nem lehet olyan elmélet, amely az előző rendszer hivatalos ideológiája volt. Érthető az is, hogy a fiatal generációk, akik már nem tanultak marxizmust, ebben a légkörben nem is nagyon érdeklődnek iránta.

Ami sokkal kevésbé érthető, hogy az előző rendszerben a marxizmus emlőin felnőtt és azt egykor művelő, még ma is élő értelmiség hogyan tudott átállni ilyen rövid idő alatt. A hivatalos marxizmus korifeusai közül alig akad (van egyáltalán?), aki ma is marxistának vallja magát. Persze tudjuk ilyen időkben nagy a forgalom a damaszkuszi úton, de a gerinctelenség, bár kézenfekvő, ám túl egyszerű magyarázat. Aki csak egy kicsit is megértett a marxi elméletből, azt mindenképpen leszűrhette, hogy a marxizmus a tudomány fejlődésének fő vonalán nyugszik és nem valami mellékág. A társadalomtudományok fejlődése a történelmi progresszióhoz, a haladó osztályok érdekeihez tapad. A marxizmus mint a proletariátus ideológiája betetőzése ennek a folyamatnak. Amíg a kelet-európai forradalom előre és nem visszafelé haladt, a marxizmus terjedése megállíthatatlannak tűnt és magához vonzotta a polgári értelmiség egy részét is. Tehát egy olyan elmélettel való szakításról van szó, amely óriási elemző erővel rendelkezik, amely feltárta a történelem mozgásirányát, amelyről még − II. János Pál pápa dicséretét zengve − Benedek pápa is azt állította, hogy sokáig megállíthatatlannak tűnt.

Felvetődhet az is, hogy ezek a volt marxista tudósok igazából nem is értették meg Marxot, vagy nem eléggé értették meg. Lenin egy helyütt azt írja, hogy akik nem olvasták Hegel logikáját, nem érthették meg Marx Tőkéjét. Kérdés, van-e intellektuális biztosíték, amely már lehetetlenné teszi a szakítást. Vagy nem ezen múlik? Hiszen vannak jó néhányan (sajnos nem elegen), akik messze nem rendelkeztek olyan széles marxista műveltséggel, mint a fent nevezett tudósok, még sem tagadták meg a marxizmust. Az is lehet, hogy mindez nem mennyiségi kérdés: utóbbiak feltehetőleg sokkal többet megértettek a marxizmus (eleven forradalmi) lényegéből.

Valójában a „volt szocialista országokban” fokozatosan végbement a marxizmus elfajulása. Az ún. hivatalos marxizmus csak ideológiát szolgáltatott a rendszer fokozatos bomlásához, ami végül a szocialista irányú átmenet bukásához vezetett. Ezért tehát nem is volt olyan nehéz szakítani ezzel a forradalmi lényegétől megfosztott marxizmussal, illetve ez a szakítás már részlegesen a rendszerváltás előtt végbement. A döntő fordulatot a békés egymás mellett élés politikája, vagyis az osztályharc tagadása jelentette. Ezzel szabaddá vált az út az opportunizmus, majd a nyílt revizionizmus irányába. A valóban marxista gondolkodókat, akik eljutottak a marxizmus forradalmi lényegének megértéséhez és ezért szembefordultak ezzel, a rendszer kivetette magából. Egyetemi éveink alatt a „marxista” tankönyvek mellett és után valóságos felüdülés volt magát Marxot vagy Rozsnyai Ervint olvasni.

A marxizmus a forradalmi munkásmozgalom ideológiája. A múltban is ott ütötte fel a fejét a revizionizmus, ahol a mozgalom elveszítette forradalmiságát (Kautzky, Bernstein). Lenin kelti életre a marxizmust a II. Internacionálé kudarca után, éppen azzal, hogy visszaadja forradalmi erejét az opportunizmussal és revizionizmussal szemben. És mindig új lendületet vesz a marxista elmélet is, amikor a forradalom valahol a világban előre halad. Forradalmi elmélet nélkül nincs forradalmi gyakorlat, és ez a forradalmi elmélet ma már csak a marxizmus lehet.

Nem az a kiüresített és valódi tartalmától megfosztott marxizmus, amelyet a „szocialista értelmiség” oly könnyedén elrúgott magától, hanem a valódi, eleven marxizmus!

Lesznek még értő fülek!

Kiss Szilvia (diplomás szociális munkás) Rozsnyai Ervin 85. születésnapjára

(2011. június)

Akad majd fül…

„Egy élő kis fülecske hol van?

Hol a valahol a seholban?”

Az üzenet, a semmi felől, hullahalmok országából, komor, érces hangon, a megfellebezhetetlen igazságot közvetíti.

Hogy e hang mely igazságokra tanít?

• Hogy a hazánkra külső és belső erők által egyaránt rákényszerített ellenforradalmi rendszer törvényszerűen fasizmust hoz.
• Hogy a magántulajdon megszűnése nem hozza el automatikusan a várva várt szocializmust.
• Hogy az az átmeneti rendszer, amelyben a proletariátus napról napra nem harcol a jövőért, melyben felülről kioltják az osztályharc hevét – mondván „aki nincs ellenünk az velünk van” –, melyben nem küzdünk meg naponta a közösségellenes egyéni érdekekkel, melyben hagyjuk a piaci mechanizmusokat egyre nagyobb szerephez jutni, melyben egy szűk hatalmi elit reformhívő köntösben revizionizmust szolgál, legyűrvén a többséget, szervezetten fellazít, megszerezvén a véres verítékkel megharcolt közösségi tulajdont; törvényszerűen visszavezet az ellenforradalmi kapitalizmushoz.
• Hogy a forradalmiságtól kiherélt átmeneti korszakban elfelejtettünk imperializmuselméletben gondolkodni, mit sem érzékelvén a tőkés világ bennünket is fojtogató igyekezetéből. Elfelejtettük a marxizmus egyik legalapvetőbb törvényét, nevezetesen a süllyedő proftráta elvét alkalmazni a jelenre, s mindennek következményeivel számolni. Időközben a tőkés világ átalakult, a klasszikus imperializmus általános válságából kibontakozó állammonopolizmus törvényszerűen nyílt terrorral, militarizmussal, felkorbácsolt nacionalizmussal, rasszizmussal biztosítja a finánctőke és a vele szövetséges felső osztályok érdekeit. Teszi ezt a forradalmi veszély elhárítása érdekében, bővítve a tőke elégtelen piacát, biztosítva a felhalmozáshoz szükséges profitráta gazdasági és politikai feltételeit. Hát ez az úgynevezett globalizáció, amely értelmezhetetlen az imperializmus keretein kívül, s melynek kibontakoztatásához alapvető feltétel volt a Szovjetunió megbuktatása, a munkásmozgalom harci erejének leverése.
• S hogy ellenforradalmi irányban az első igazán nagy áttörés a XX. Kongresszus volt; melynek hatását a mai napig érezzük világszerte, rombolt és rombol az a zsigereinkig, elvtársaink körében is, megvalósítván az átütő, romboló propagandát, a kommunizmus eszmerendszerének tökéletes kriminalizációját. S mi nem tettünk ez ellen semmit, s ez szép lassan a munkásmozgalom harci erejének kioltását, a munkásság szervezettségének, osztály-tudatának megszűnését, atomizációját okozta.
• S hogy a harc úgy áll, hogy szocializmus, vagy belehal az emberiség. S hogy munkásmozgalmi potenciál csak ideológiai egység talaján álló forradalmi párttal lehetséges.
• S hogy mi lesz az osztállyal? Ha a tőke önnön pusztító folyamatai közepette lesz elég ereje és ideje, hogy „harcban vasba öltözzön”, akkor a jövő a mi javunkra, az emberiség javára dől el.

Artner Annamária (közgazdász): Rozsnyai Ervin Tanár Úr (Retu) 85. születésnapjára

(2011. június)

„Ez volt az életem:

két karéj fasizmus között

egy vékony szelet sülthús.

Az is, mint a csizmatalp.”

(Rozsnyai Ervin: Szendvics)

Rozsnyai Ervin nemcsak mint filozófus, hanem mint költő, író és közgazdász is magasan kiemelkedik korunk hazai értelmiségi rétegéből. Bármelyik műfajt vagy tudományágat választja is mondanivalója eszközéül, mániákusan egyről szól: a minden elnyomást és kizsákmányolást egyszer s mindenkorra megszüntető közösségi társadalom kialakulásának feltételeiről, akadályairól és szükségszerűségéről.

Világgazdasági kérdésekkel foglalkozó közgazdászként, aki csak ugatja a filozófiát, versein és elbeszélésein kívül talán a Közösségi társadalom és filozófia c. műve gyakorolta rám a legfőbb hatást. Ebben az irodalmi műnek is beillő, élvezetes tanulmányában érteti meg olvasójával, hogy már az ismeretelméleti kérdésekre adott válaszban benne rejlik a kérdező osztályálláspontja. A filozófiában járatlan ember számára is közérthető nyelven, tiszta logikával tárja elénk, hogyan sarjad egy tőről az egymásnak látszólag szögesen ellentmondó empirizmus és racionalizmus, és hogy mindkettőnek a gyökere az a köd, amely a történelmi perspektívát és ezért magának a történelmi gyakorlatnak a lényegét is eltakarja az általános konkurenciaharc, a bellum omnium contra omnes viszonyaiba ragadók szeme elől. Csak történelmi perspektívában tűnik ki a kapitalista társadalmi rend múlandó jellege, ami egyben azt is jelenti, hogy csak a jövő társadalmának szemszögéből lehet megérteni az emberiség több évezredes Odüsszeáját. A Közösségi társadalom és filozófia testközelbe hozza magát a dialektikát is, amelyet elvont módon elsajátítani nem is lehet.

Rozsnyai Ervin alkotta meg és definiálta a kapitalizmusból a szocializmusba vezető átmeneti társadalom fogalmát, megértetve, miért téves annak bármilyen más elnevezése (pl. „államszocializmus”), illetve hogyan származik a helytelen elemzésből és értékelésből a helytelen elnevezés. A Miért kell nevén nevezni?, a Szocializmus volt, vagy valami más?, a Forradalmi és ellenforradalmi Szovjetunió, A történelem kelepcézi, és a Tenner Györggyel együtt írt A Kádár-korszakról c. munkáiban a konkrétumok alapján, de azokat az általános szintjére emelve tárja fel az átmenet kettős (kapitalista és szocialista) jellegét. Azt a kettősséget, amely nemhogy a gazdasági viszonyokban, de magában az egyes emberben is élet-halál harcot vív, és amely kettősség egyben a közösségi ember és önző individuum, a szabad és az elnyomott, az irányító és irányított ember kettőssége is. Ő világította meg, hogy a munkamegosztás továbbélése a szellemi és fizikai munka megosztása formájában hogyan válik az átmenet sírásójává. Csak az átmenet kettős jellege alapján lehet megérteni és megítélni a történelem szubjektív mozzanatainak (az egyének és pártjaik) lehetséges, szükséges és tényleges szerepét, feladatuk roppant nehézségét, tétjét és eredményét. A történelem viharai, az emberiség felszabadulásának, „felnőtté válásának” kínjai felett csak az ítélkezik fehér kesztyűs kézzel, aki nem érti, s ezért elutasítja e küzdelmet. Nem a cél, az eredmény szentesíti az eszközt.

E kérdéskörhöz tartozik az átmenet történelmi személyisége szerepének allegóriáját adó „A két Machiavelli” c. kötet. A Retutól tanultak segítettek hozzá, hogy más gondolkodók hasonló üzenetei tisztábban, rendezettebben jelenjenek meg számomra. Ilyen például Thomas Mann „A törvény” c., a nép szolgálatáról szóló kisregénye. Ebben kibontakozik az átmenetet vezető kínja, amit egyfelől népe túl lassú és vonakodó felnőtté (szabaddá) válása, másfelől az emiatt kényszerű, közvetlen értelemben „népellenes” tettek okoznak neki. A tettek, amelyeknek egyetlen célja van, a nép szolgálata, s amelyek csak e cél megvalósulásának függvényében kaphatnak osztályzatot. Ugyanezt a vezér-nép viszonyt mutatja be a különleges hittel és a nép iránti szeretettel bíró ember önfeláldozása és kitartásának eredménye szemszögéből Gorkij „Dankó szíve” c. meséje is. A közvetlen áldozatok miértje és szükségszerűsége az osztálytársadalmakban nevelkedett tömegek számára láthatatlan. Tűzzel-vassal, szeretettel, haraggal, fenyegetéssel, önfeláldozással vagy ámítással kell rávenni őket, hogy végigmenjenek a szabadságba vezető úton, ahogy azt Mózes és Dankó, Retu „A két Machiavelli”-ének megtestesülései pillanatnyi elbizonytalanodás nélkül teszik. A történelem szubjektív vezérelemei tévedhetnek vagy árulóvá is válhatnak, de egy újabb történelmi próbálkozásban a szubjektum ismét meghatározó szerephez jut, s olyan mértékben lesz sikeres, amilyen mértékben képes a történelmi haladást („a nép érdekét”) szolgálni.

Rozsnyai Ervin alkotta meg a transznacionális monopolkapitalizmus fogalmát, mutatta be kialakulását és specifikumait. Az imperializmus korszakváltásai c. közgazdasági könyve formációelméleti alapmű. Szintén az ő nevéhez fűződik az e művében bevezetett, a hosszú ciklusok technológiai tartalmának elemzésén alapuló „csomópontválság” fogalom, ami, eltérően az egyszerű a konjunkturális válságoktól, az extenzív fejlődés tartalékainak kimerülésével, több szektor egyidejű válságával jelentkezik, és a termelés egészen új technikai alapokra helyezését követeli. A 2008-ban felszínre tört válság szintén csomópontválság.

A ’Történelmi’ fasizmusok-ból a bukott szocialista kísérlet után következő tőkekorszak jelenének körvonalai rajzolódnak ki, bizonyítékául annak, hogy a történelem mindaddig körbe jár, amíg az alapvető társadalmi ellentéteket, nevezetesen az osztálytársadalmat meg nem szünteti. Ma a fasizmusra preventív jelleggel van szükség, ami meghatározza mai formáját is. A fasizálódás folyamata napjainkban már sokak számára felismerhető. Legutóbb Bartus László „Az Unió első fasiszta állama” címmel jelentetett meg tanulmányt az Amerikai Népszavában, amelyben Mussolini rendszeréhez és ideológiájához hasonlítja a jelenlegi magyarországi rendszert. A történelmi perspektíva híján azonban ezek az új felismerők sem tudnak megoldást kínálni a bajra, amelynek szülőanyjáról mit sem tudnak, és éppen ez a hiányosságuk okozza, hogy csak késve, már-már kifejlett változatában és csak jelenségszinten tudják azonosítani azt.

Retu már akkor felismerte Gorbacsov likvidátor-lényegét, amikor a hazai baloldal még tapsolt a szovjet főtitkár Lenin-idézeteinek, hogy aztán sietve rendszert váltson. Tudta, hogyan függ össze egy egyszerű vizitdíj-szavazás a nagypolitikai fejleményekkel, milyen rendszer következik a tőke szolgálatába álló szociáldemokrácia után. Minden, amit mond vagy mondott, igazolódott. Hogy előtte és utána mások ugyanazokat a lényeges társadalmi kérdéseket más formában, vagy korlátoltabban, de hasonló tartalommal megfogalmazták, csak őt igazolja. Különösen, hogy Retu adja azt az optikát, amelyen át nézve a nyitott szemű olvasó számára múltunk és jelenünk művészeti, szaktudományos vagy politikai cselekvései homályosból élesre válnak, és bekerülnek az emberiség történelmi harcának logikai rendjébe.

Egyszer egy hallgatóm azt mondta nekem: „Tanárnő, rájöttem, hogy a tudás fáj.” Én Retunak köszönhetem fájdalmam nagy részét, és a köztünk lévő tudásbeli távolság miatt csak sejteni tudom, neki mennyire fájhat…

Ha a filozófia a tudományok királynője, akkor Retu a királya. Rozsnyai Ervin szerteágazó munkásságát valaha még tanítani fogják az általános és középiskolákban, egyetemeken. Addig is: kívánom, hogy még sokáig sugározzon ránk a benne lobogó szellemi és lelki erő.

„…ha csontig sebes is a válla,

hurcolja igazát tovább –

igazunkat, mely valahára

majd égre fröccsen, mint a láva,

s tűzgörgeteggel tesz csodát.”

(Rozsnyai Ervin: Nem szabad)