Szergej Marhel

Június 26-án, a képkiállítás megnyitóján elhangzott előadás

A „Népi Alternatíva” nevű ogyesszai mozgalom aktivistája vagyok. Mint az események szemtanúja, segítem megszervezni a nyugat-európai országokban a „Május 2-i ogyesszai tragédia” elnevezésű kiállítást – minthogy a nyugat-európai sajtó nem hajlandó feltárni a nagyközönségének a teljes igazságot ezekről az eseményekről.

A kiállítást eddig bemutattuk Madridban, Bécsben, Párizsban, Belgrádban – és megállapodás jött létre bemutatásáról Olaszországban, Belgiumban és Görögországban.

Azt követően, hogy nem teljesültek az ez év február 23-án aláírt együttes jegyzőkönyv[1] rendelkezései a „Jobb Szektor”[2] lefegyverzéséről, február 25-én megalakítottuk Mozgalmunkat, mint a kijevi, illetve ogyesszai „Euromajdan”[3] elnevezésű militáns radikális szervezet alternatíváját.

A „Jobb Szektor”, a „Majdan önvédelmi osztagai” törvényellenesen fölfegyverkezett harci csoportokká szerveződtek, melyek maguknak vindikálták azt a jogot, hogy mások sorsáról rendelkezzenek. Mi ezzel szemben eleddig egyszerű, békés emberek voltunk. Jómagam például építésvezetőként dolgoztam, aki február 25. előtt nem foglalkozott politikával. Eleinte Ogyesszában csupán 700-an voltunk, ám már két hét elteltével, vasárnaponként – a helyi hatóságok engedélyével – 10-30 ezer főnyi tömeg mindenkori részvételével, nagygyűléseket, felvonulásokat szerveztünk.

27 pontban fogalmaztuk meg kívánságainkat. Ezek mindegyike olyan követelés, amelyet a világon bárki el tud fogadni, aki jobban és békében szeretne élni. Az új, törvénytelen hatalom azonban semmiképpen sem kívánta elfogadni a következő követeléseinket:

– az orosz nyelv, mint második államnyelv;[4]
– föderalizáció;[5]
– népszavazás tartása a legfontosabb kérdésekről.[6]

Május 1. és 2. hagyományosan és mindmáig fizetett munkaszüneti nap a szovjet utódállamok többségében. Ebben az évben is a hosszú hétvégére sokan elutaztak a városból kikapcsolódni, a nyaralóba, a természetbe. Ugyanakkor május 2-án labdarúgó mérkőzésre került sor az ogyesszai és a harkovi csapat között. Ebből az alkalomból 500 futballhuligán érkezett a városba Harkovból. Hozzájuk csapódott még a „Jobb Szektor” és az „Önvédelem” mintegy kétezer, jól fölszerelkezett és fölfegyverzett martalóca, továbbá a helyi „Majdan” mintegy ötszáz aktivistája. Ez a tömeg a városközpontban összecsapott az Ogyesszai Népfelkelők mintegy 200 emberével. Az összecsapásban hat fő meghalt, és rengeteg volt a sebesült.

Miután a szélsőjobboldali horda szétkergette az Ogyesszai Népfelkelőket (akik közül nem keveseket a rendőrség őrizetbe is vett) a futballhuligánok eltávoztak megnézni a meccset. Ugyanakkor az ogyesszai „Euromajdan” vezérei hangosbeszélőn kezdték mozgósítani híveiket, hogy menjenek a Kulikovo poljére[7] és égessék fel ott az ellenállók sátortáborát.

Amikor a mintegy kétezer fegyveres benyomult a Kulikovo poljére, az ott táborozó mintegy 300 ember – békés ogyesszaiak, különböző korú (15 és 70 év közötti) férfiak és nők – tartva az erőszakos leszámolástól, egy ismeretlen provokátor felhívására átvonultak a szakszervezeteknek a téren álló megyei székházába, hogy ott rejtőzzenek el a támadók elől.

A „Jobb Szektor” – ez a szociálnacionalista, banderista,[8] fasisztoid szervezet – tagjai Molotov-koktélokkal kezdték dobálni az épületet. Eközben – az ott korábban már elrejtőzött – társaik az épületen belül kezdtek el gyújtogatni, és nekiláttak az oda bemenekült ogyesszaiak lemészárlásának: baseball-ütőkkel estek nekik, lőfegyverekből lőttek rájuk, machetékkel ütötték-vágták őket, mérges gázokat (kloroform-félék, illetve ammónia) eresztettek rájuk, amitől sokan megfulladtak). A félholtra vert, de még élő emberekre ezután napalmot locsoltak és felgyújtották őket. 37 ember pusztult el az épületben. Tízen az emeleti ablakokon kiugrálva zúzták össze magukat. Közülük az első kettőt az épület körül tanyázó banditák baseball-ütőkkel verték agyon, a többiek hangos helyeslése mellett. A tűzoltók csupán 40 perc elteltével értek a helyszínre, noha a tűzoltóság mindössze 650 méterre van a helyszíntől. A tűzoltók nyomán a „Jobb Szektor” újabb fegyveresei hatoltak be az épületbe, akik módszeresen átvizsgálták az épületet, túlélők után kutatva – végezve azokkal, akiket még életben találtak.[9] Ezután hozzáláttak ahhoz, hogy eltüntessék bűntetteik nyomait – a holttesteket odavonszolták az épületben lángoló tüzekhez, és belevetették őket.

Az épületből kimenekülő túlélőket a tömeg vadul ütlegelte – többségüket a rendőrség ott helyben mindjárt betuszkolta a rabszállító autókba, és előállította a rendőrkapitányságon. Ott az őrizetbe vetteket egy teljes napig orvosi ellátás nélkül hagyták, nem adtak nekik sem enni, sem inni. Mindegyiküket vád alá helyezték: halállal végződő tömeges rendzavarások megszervezésével vádolták meg őket.

A letartóztatott túlélők egy része mindmáig őrizetben van. Azok közül viszont, akik békés ogyesszai polgárokat öldököltek, égettek meg elevenen, mindmáig senkit sem vettek őrizetbe. Négy különböző bizottság is alakult az események kivizsgálására, de ezek nem derítettek ki semmit. Holott Ogyesszában mindenki tisztában van azzal, hogy ezt az akciót – végrehajtását a neofasiszta elemekre bízva – a mostani ukrajnai hatalom szervezte Ogyessza, Ukrajna valamennyi antifasisztájának megfélemlítése céljából.[10]

Tudatni akarjuk mindenkivel: mi nem vagyunk „oroszbarát szeparatisták”. Egyszerű antifasiszták, békés emberek vagyunk.

Föderalizációt akarunk: azért, hogy ne gyilkolászhassanak minket Ukrajna más vidékeiről[11] érkező banditák. Az egységes, erős Ukrajna mellett vagyunk – de fasiszták nélkül. Adják meg nekünk azt a jogot, hogy családjainknak ne kelljen abban a rettegésben élniük, hogy elevenen megégethetnek minket.

Amikor orosz zászlókat lengettünk és lengetünk, mi csak azt a követelésünket akarjuk demonstrálni, hogy legyen az orosz a második államnyelv. Az orosz zászlók lengetésével fejezzük ki bizalmunkat Oroszország, mint azon ország iránt, amelyik objektíven tudósít az ukrajnai eseményekről. Az orosz zászlók lengetése részünkről elkeseredett gesztus, amiért Oroszországon kívül senkit sem érdekelnek a mi problémáink. Mozgalmunk semmiféle pénzügyi támogatást nem kapott soha, senkitől. Ha valamit be kell szereznünk, azt kizárólag a tüntetések részvevőitől kapott önkéntes adományokból fedezzük.

Mindaz, amit itt elmondok, megtalálható az ENSZ Emberi Jogok Tanácsának főbiztossága által az ENSZ-ben, az ukrajnai emberi jogi helyzetről beterjesztett, 2014. június 15-én kelt jelentésében.

[1] Oroszország és az Európai Unió együttműködésében február végére kompromisszumos megállapodás született Janukovics államfő és az akkor ellenzék között, lezárandó a Kijevben november vége óta tartó erőszakos zavargásokat. A február 21-én aláírt megállapodás alkotmánymódosításokról, előre hozott parlamenti és elnökválasztásokról rendelkezett. Ugyanakkor előírta a szélsőjobboldali csoportok lefegyverzését, az általuk elfoglalt középületek és közterületek kiürítését, a főváros főterén és főutcáján a blokádok lebontását, a közrend helyreállítását is. A megállapodást az Unió három országának – Francia-, Német- és Lengyelország – külügyminisztere is ellenjegyezte. Az előző napi véres provokációitól (ismeretlen mesterlövészek mintegy 80-100 embert sebesítettek meg halálosan a város főutcáján, több száz volt a sebesült) felheccelt szélsőjobboldali tömeg azonban pogromhangulatot gerjesztett. Emiatt a február 22-ére virradó éjszaka Janukovics elnök menekülni volt kénytelen. Másnap – részben a szélsőséges fegyveresek nyomására – a parlament megfosztotta őt hatalmától. Ez a parlamenti határozat több alapvető pontban is megszegte az ország alkotmányát, vonatkozó törvényeit – így a hatalomra került junta nem tekinthető törvényesnek. Az új rezsimmel szembefordult tömegek így sehol sem ismerik el törvényesnek a mostani rendszert, és megtagadták az engedelmességet az új hatalomnak.

[2] A „Jobb Szektor” több kisebb, szélsőjobboldali csoportosulásból a novemberben kirobbant zavargások kezdetén létrejött militáns szervezet. Tagjai vették kezükbe az erőszakos zavargások céltudatos, célratörő irányítását. A puccs győzelme után tagjai rajzottak szerteszét Ukrajnában, hogy letörjék a kibontakozó ellenállást. A Jobb Szektor tagjai alkotják a puccs után nyomban létrehozott Nemzeti Gárda magvát. A szervezet kegyetlenségükről hírhedt tagjai alkotják a Kelet-Ukrajna lakossága ellen márciustól megindult fegyveres büntető hadjáratnak a kemény magvát, akik – afféle tábori csendőrökként – még a nem eléggé buzgó, vagy éppen az embertelen parancsokat mind gyakrabban megtagadó kormánykatonák elleni megtorlásoktól sem riadnak vissza. Ugyancsak a Jobb Szektor adja a Donyec-medencében és környékén élő oligarchák által felállított – vérengzéseikről, kegyetlenkedéseikről hírhedt – magánhadseregek személyi állományát is.

[3] Majdan – Majdan Nezalizsnyisztyi – Kijev főterének (Függetlenség tere) elnevezése. A név azonban arra is utal, hogy a mindenkori ellenzék Kijev főterén tartja általában nagygyűléseit, tüntetéseit. A 2004-es „Majdan” kényszerítette távozásra Leonyid Kucsma akkori államfőt – miként egyébként 2009-ben utódát, a Nyugat-barát Viktor Juscsenkot is.

A legutóbbi, tavaly november végén kezdődött „Majdan” kirobbanásának közvetlen oka az volt, hogy Janukovics elnök – egy héttel az esemény előtt – váratlanul visszalépett az Unióval való Társulási Szerződés aláírásától. A tüntetők jelentős része azonban a szegénység, az államfő idején tovább burjánzó korrupció ellen tüntetett. A tüntetések irányítását azonban hamarosan átvette a főként az ország nyugati részeiből érkezett, mintegy háromezer szélsőjobboldali, radikális aktivista. Főként ez utóbbiak (Kijevben és Ukrajna-szerte megtartott) tüntetéseit nevezték „Euromajdannak”. Az ellenükben, a hatalomra jutott puccsista rezsim elleni tüntetéseket pedig, kezdetben „Antimajdannak” hívták.

[4] A 46-48 millió ukrán állampolgár jó negyede orosz nemzetiségű. Rajtuk kívül – főleg az ország keleti és déli részén („Délkeleten”) – nagyon sok ukrán is az oroszt tekinti anyanyelvének. Ukrajna nagyobb városai – talán Nyugat-Ukrajna kivételével – gyakorlatilag most is kétnyelvűek. A junta jóformán első intézkedésével azonban hatályon kívül helyezni tervezte az addigi liberális szellemű nyelvtörvényt. Bár ettől – egyelőre – visszakozott, az ország vezetése szisztematikusan szítja az oroszellenes közhangulatot, fizikai létükben is fenyegetéseket intézve az orosz és oroszajkú lakosság címére. Amely gyakran így nem lát más kiutat, mint menekülni a kijevi kormány fennhatósága alól, bármi áron.

[5] Ukrajna eddigi területe a különböző korszakokban, különböző területrészekből állt össze, rendkívül eltérő nemzetiségi összetételű és mentalitású lakosságból. Az orosz és oroszajkú lakosság sokáig az ország föderatív átalakításában látta a megoldást problémáira. A Donyec-medence polgári lakossága elleni, kíméletlen büntető hadműveletek azonban mindinkább keresztülhúzni látszanak ennek az elképzelésnek a realitását: Kelet és Dél lakossága jóformán immár semmiféle együttélést nem tud elképzelni az ország többi részével – főként amíg ez a junta van hatalmon.

[6] A „Délkelet” lakossága ellenzi Ukrajna „európai integrációját”, mivel egyrészt az megadja a kegyelemdöfést az amúgy is gyenge lábakon álló ukrán gazdaságnak; másrészt pedig a társulási megállapodás politikailag és katonailag elidegeníti az országot Oroszországtól, szembeállítja azzal. Ezért mindenki, aki ezt ellenzi, népszavazás kiírását követeli. (Tulajdonképpen immár hiába, mivel június 27-én a kijevi rezsim – Moldáviával és Grúziával együtt – aláírta az Unióval a Társulási Megállapodást. Amit, igaz nem kevés kockázattal, de szakértők szerint föl lehet mondani.)

Megjegyzendő, hogy a társulási szerződések nem jelentik az uniós tagságnak még a perspektíváját sem. Ilyen perspektívára nincs is utalás a szerződésekben – és ma már nyugati politikusok is nyíltan elismerik: belátható időn belül nem is tervezik az uniós tagság megadását az eddig „beetetett” országoknak.

[7] Kulikovo polje – ez egy tér Ogyessza központjában. A városi hatóságokkal történt megállapodás alapján ez volt az ellenzék számára kijelölt gyülekező hely: itt folytathatták tüntetéseiket, illetve innen indulhattak felvonulásokra. Az időközben fölállított sátortábor május 2-i brutális kegyetlenségű szétverése és feldúlása jelentette a nyitányát a pár órával később bekövetkező borzalmas eseményeknek. A véres eseménysorozattal, egyelőre legalábbis, a junta erőinek sikerült megbénítania a város ellenállását.

(A tér elnevezése arra a földrajzi helynévre utal, ahol 1381-ben, egy véres ütközetben, az orosz csapatok először arattak győzelmet a mongol-tatár hadak fölött. Megnyitva az utat ahhoz, hogy Oroszország megszabaduljon rabigájuktól.)

[8] Sztepan Bandera – a háború idején a náci megszállókkal együttműködő, szélsőséges, nacionálfasiszta politikus, akinek fegyveresei rémtettek sorozatát hajtották végre a megszállt Ukrajnában élő többi nemzetiség, illetve az antifasiszta ellenállók ellen. Eszményeit ma is követő híveit nevezik banderistáknak. Életre kelt – ugyanazon a néven – az általa alapított ún. „Ukrán Nemzeti Felszabadító Hadsereg” is, amely mindmáig terrorizálja Kijev, a junta uralma alatt álló többi város, település lakosságát.

[9] Áldozataikat, zsebeiket átkutatva, ki is fosztották. Nagyobb baj, hogy egyeseknél noteszekben, mobilokon megtalálták más antifasiszták elérhetőségeit is. Így a május 2-át követő hajtóvadászataik során gyakran címre mehettek.

[10] A fasiszta puccsot mindenben támogató Egyesült Államok „lecsúszott” Szevasztopolról, amire pedig már szemet vetett. Ez még inkább felértékeli számára Ogyessza, a Fekete-tenger egyik legnagyobb kereskedelmi és hadikikötőjének jelentőségét. Victoria Nuland amerikai külügyminiszter helyettes asszony nemrégiben – a kijevi hatóságokat is kihagyva ebből – közvetlen tárgyalásokat folytatott a város, a megye vezetőivel – illetve a várost távolról ellenőrző és kézben tartó Igor Kolomojszkij oligarchával is.

[11] Ezen Nyugat-Ukrajna (Galícia) értendő, amely az ukrajnai fasizmusnak hagyományosan is a fészke és legfőbb kiinduló bázisa. Innen rajzottak szét ezrével azok a szélsőséges fasiszta fegyveresek, akik erőszakos akcióikkal megdöntötték a törvényes ukrán elnököt. Megfélemlítő, megtorló portyáik vezettek a Krím lázadásához és azt követő elszakadásához, a Kelet-Ukrajnában kirobbant véres és kegyetlen polgárháborúhoz.