2014. július 23.

A július 5-ről 6-ra virradó éjszakán a Szlavjanszkot védő népfelkelők – parancsnokuk, Igor Sztrelkov, aki egyben a Donyecki Népköztársaság honvédelmi minisztere is – a 84 napja védett város feladása mellett voltak kénytelenek dönteni.

Július elején a junta általános támadást indított Szlavjanszk és a környező települések ellen. Az állandó bombázások, tüzérségi belövések, rakétacsapások már-már elviselhetetlen terhet róttak a város lakosságára, amely immár hetek óta nélkülözni volt kénytelen a civilizált életforma elemi kellékeit: az ivóvizet, gázt, villanyáramot. Minden addiginál hatalmasabb ukrán csapategység vonult a város ellen, nyomasztó mennyiségben áramlottak az újabb, az addiginál is nagyobb tűzerejű tüzérségi eszközök, akna- és sorozatvetők a város felé. Nyilvánvaló volt: a junta vissza akarja szerezni a várost, akár annak teljes elpusztítása árán is. Június végén a szomszédos Kramatorszk várost, illetve közvetlenül a város határában fekvő Szemjonovszk községet A JUNTA FOSZFORBOMBÁKKAL IS LŐTTE. (Ez a nemzetközi egyezmények által tiltott fegyver – habár a NATO 1999-ben bevetette Jugoszlávia ellen ezt is, illetve a másik tiltott fegyvert: a kazettás (fürtös) bombákat is. )

Július 2-án elesett a város környéki Nyikolajevka település. Ezzel bezárult a gyűrű, megszűnt az utolsó utánpótlási útvonal is a város felé. SZLAVJANSZK HELYZETE REMÉNYTELENNÉ VÁLT.

Ezért döntött úgy Igor Sztrelkov, hogy megkíméli a város lakóit a további bombázásoktól, ágyúzásoktól – illetve átmenti az irányítása alatt álló népfelkelőket a későbbi harcokra. A város hiábavaló védelme, ugyanis, újabb szenvedéseket hozott volna annak lakosságára, a harcok pedig felőrölték, megsemmisítették volna a népfelkelőket.

A július 5-ről 6-ra virradó éjszakán ezért, az éj leple alatt, a népfelkelők elhagyták a várost. Egy kisebb egységet – elterelő hadmozdulat céljából – Sztrelkov hátrahagyott. A terv önmagában véve nagyrészt sikerült, de sajnos ez az egység nagyrészt megsemmisült (Sztrelkov szerint parancsnokának ügyetlensége miatt). A főerők menetoszlopának végét – szintén elővigyázatlanság miatt (elmulasztották kikapcsolni a teherautók fényszóróit, így az ellenség, ha későn is, de észrevette az elvonuló sereget) – ugyancsak csapás érte. Az áldozatok egy része a népfelkelők azon családtagjaiból állt, akiket a várható megtorlások elől próbáltak kimenekíteni a városból.

A TERV FŐ FUNKCIÓJÁT MÉGIS SIKERÜLT TELJESÍTENI: SOK EZER NÉPFELKELŐ, AZ IDŐKÖZBEN ÁLTALUK AZ UKRÁNOKTÓL ZSÁKMÁNYOLT FEGYVEREK, TANKOK, PÁNCÉLOZOTT JÁRMŰVEK, KISEBB RAKÉTAFEGYVEREK SZERENCSÉSEN ELJUTOTTAK DONYECKBE. A székváros védelméhez így egy nagy létszámú, fegyelmezett, harcedzett csapat csatlakozott, amely olyan fegyverekkel is gazdagította az ottani csapatokat, amilyenek azoknak addig nemigen voltak. Meg is lett az eredménye: a donyecki népfelkelők addig elképzelhetetlen támadó műveleteket tudtak indítani a junta csapatai ellen – legalábbis egy időre átvéve ezzel a kezdeményezést.

MAGA SZTRELKOV, SÚLYOS VERESÉGNEK ÉRTÉKELTE SZLAVJANSZK KÉNYSZERŰ FELADÁSÁT. A várost, annak hősies küzdelme jelképpé vált – kezdték napjaink Sztálingrádjának nevezni. A nagyjából Székesfehérvár nagyságú VÁROS ELESTE SÚLYOS STRATÉGIAI VERESÉG VOLT, mert korábban Szlavjanszk és környéke a Donyec-medence északi részének amolyan megerősített katonai körzetévé vált. Szlavjanszk a Harkov és Don-Rosztov közötti országút közelében fekszik. A város védelme a junta jelentős erőit kötötte le. Elfoglalásával a junta előtt szabaddá vált az út az országhatár felé. AZ UTÓBBI IDŐK SÚLYOSSÁ VÁLT HADIHELYZETÉNEK EGYIK OKA: A JUNTA CSAPATAI IMMÁR AKADÁLYTALANUL ZÚDULNAK LE AZ ÚJ HADMŰVELETI KÖRZET IRÁNYÁBAN, LÉTSZÁMBAN ÉS FEGYVERZETBEN IS ERŐSÍTVE A JUNTA OTT HARCOLÓ ALAKULATAIT.

Szlavjanszk az ellenség fontos hadibázisává, felvonulási területévé vált. Hírek szerint máris oda költöztették azt a támaszpontot, amely eddig a Harkov és Donyeck megye határának közelében lévő, katonai repülőtérrel is rendelkező Izjum városkában volt. Akadálytalanul használható immár a szomszédos Kramatorszk melletti katonai repülőtér is, amely, bár eddig is a junta kezén volt, de a népfelkelők állásainak szomszédságában nem használhatták.

Szlavjanszkkal elesett Donyeck megye északi része. A népfelkelők lényegében a két székvárosba, illetve az azokat közvetlenül határoló térségekbe szorultak vissza. A város elvesztése súlyos lélektani csapás volt – részben a sokat szenvedett város lakossága, de az egész Donyec-medencei lakosság számára. SZLAVJANSZK ELESTE (annak orosz válasz nélkül hagyása) pedig NYILVÁNVALÓVÁ TETTE: NEM LEHET SZÁMÍTANI KÖZVETLEN OROSZ KATONAI SEGÍTSÉGRE (LEGALÁBBIS EGYELŐRE). A harcot a donyeckieknek maguknak kell megvívniuk – a sokszoros számbeli, nyomasztó haditechnikai fölényben lévő, a légierőt tekintve pedig monopolhelyzetű junta ellen.

Igor Sztrelkovot nem kevesen támadták Szlavjanszk feladásáért. Egy „Colonelcassad” nevű blogger (aki tájékozottságáról, katonai, katonapolitikai szakértelméről tett tanúbizonyságot) kertelés nélkül megírta, amiről nem kevesen beszélnek a neten: SZTRELKOV ÉS CSAPATÁNAK DONYECKBE ÉRKEZÉSE KERESZTÜLHÚZTA AZOK SZÁMÍTÁSÁT, AKIK A FORRADALOM SZÉKVÁROSÁNAK FÖLADÁSÁRA KÉSZÜLTEK a helyi oligarchák és a junta közötti kiegyezés jegyében. EGY ILYEN PISZKOS ALKUNAK – SAJNOS – AZ OROSZ LEGFELSŐBB KÖRÖKÖN BELÜL IS VANNAK TÁMOGATÓI.

Akárhogy is van, Sztrelkov Donyeckben hamar ráncba szedte a népfelkelőket. Irányításával a donyecki gárda nemcsak a tapasztalt és fegyelmezett szlavjanszkiakkal és fegyvereikkel erősödött – maga is szedett-vedett irreguláris erőkből ütőképes sereggé vált – olyanná, amely rövidesen, és egyre több csatában minden szempontból egyenrangú ellenfelévé vált a junta ármádiájának. Július közepe a sikerek időszaka volt: a donyecki – immár néphadsereg – több csapást mért a junta seregeire, jelentős emberi, sőt haditechnikai veszteségeket okozva neki.

Szlavjanszk bevételével a junta általános támadást indított a közelinek érzett győzelem beteljesítésének reményében. Első fontos célkitűzésévé lett, hogy visszaszerezze az orosz-ukrán határvidék fölötti ellenőrzést: kelet felől is bekerítve a néphadseregeket, illetve – az Oroszország felé vezető útvonalak lezárásával elvágva az utánpótlás, illetve a menekülés útját. Heves csaták kezdődtek a határ mentén, a határközségek és -városok fölötti ellenőrzés megszerzéséért, illetve megtartásáért. A dolog odáig fajult, hogy immár rendszeresekké váltak a határincidensek. És ha kezdetben még rá lehetett fogni, hogy ukrán lövedékek véletlenül csapódtak be orosz határállomásokba, sőt falvakba (az orosz területre való átlövéseknek már orosz állampolgárok is áldozatul estek) – ezek az akciók rendszeressé és tudatossá váltak. E PROVOKÁCIÓK CÉLJA EGYÉRTELMŰEN: A NYÍLT FEGYVERES BEAVATKOZÁS KIPROVOKÁLÁSA OROSZORSZÁG RÉSZÉRŐL.

Ugyanakkor a két néphadsereg (a donyecki és luganszki) itt aratta egyértelmű – ha nem is győzelmeit, de sikereit. A határ térségében sikerült több ezer fős ukrán alakulatokat bekeríteni. Ezeket a bekerített ukrán egységeket (több is van már belőlük) eddig a juntának nem sikerült kimentenie. A néphadseregek célja ezzel – az emberveszteség okozásán túl – eme ukrán egységek fegyvereinek, fejlett haditechnikájának a megszerzése. Ha ma már a népfelkelőknek is vannak tankjaik, páncélosaik, korszerű tűzfegyvereik, sőt sorozat- és aknavetőik, azok jelentős részben az ukrán hadseregtől, raktárai ellen intézett sikeres támadásokból származnak.

A junta másik célja: a két székváros – Donyeck (egy milliónyi lakos), illetve Luganszk (kb. félmillió lakos) bekerítése, térdre kényszerítése. Ezért heves, váltakozó szerencséjű harcok folytak és folynak az elővárosokért. (Ez utóbbiak sikere a junta számára azt is jelenti, hogy tüzérségi állásait még közelebb tolhatja a két nagyvároshoz). Ugyanakkor, bár mindkét város repülőtere a junta kezén van, a néphadseregeknek sikerült bekeríteniük mindkét repülőteret, folyamatos tűz alatt tartani őket (ami gyakorlatilag nem teszi lehetővé, hogy a junta használhassa őket az utánpótlás szállítására). Donyeck esetében már közelinek tűnt az ottani repülőtéren állomásozó egység kapitulációja: a néphadsereg a vizet is elzárta, az utánpótlás a junta erőinek szinte teljesen megszűnt.

Július 16-án (EGY NAPPAL A MALÁJ GÉP LELÖVÉSE ELŐTT) a néphadsereg furcsa jelenségre figyelt föl: a junta repülései aznap szinte teljesen megszűntek – és bár a városok ágyúzása folytatódott, egyes egységeik, látszólag ok nélkül, több elővárosból is elvonultak.

A váltakozó hadiszerencse dacára egyre inkább kitűnt: A JUNTA PRÓBÁLKOZÁSAI KIFULLADNAK, KUDARCRA VANNAK ÍTÉLVE.

ETTŐL A TÉNYTŐL NEM LEHET ELVONATKOZTATNI AZT AZ ALÁVALÓ, HITVÁNY ÉS GYÁVA PROVOKÁCIÓT, AMELLYEL A MALAJZIAI UTASSZÁLLÍTÓT LELŐTTÉK. Három nappal korábban a junta nagy számban csoportosított át Donyeck körzetébe légvédelmi rakétarendszereket (a sokat emlegetett „Buk” légvédelmi rendszernek például 27 KILÖVŐÁLLÁSÁT – jóllehet köztudott, hogy a népfelkelőknek nincsenek repülőgépeik). Az a hivatkozás, hogy egy esetleges orosz légicsapás miatt volt ez a készülődés, éppen olyan gyermeteg és hazug, mint amilyen hazugok azok a vádak, hogy a népfelkelők, illetve az oroszok lőtték le az utasszállítót. SZÁMTALAN TÉNY SZÓL AMELLETT, HOGY A GÉPET AZ UKRÁN LÉGIERŐ LŐTTE LE. Így például az is, hogy a gépet állítólag lelövő, majd ugyancsak állítólag Oroszország felé sietve kifelé szállított rakétakilövő mozgó állást VALÓJÁBAN NYUGATI IRÁNYBA, UKRAJNA BELSEJE FELÉ VISZIK. A város, amelyen keresztül az ukrán videó képei szerint szállították, nem az orosz határhoz közeli Krasznodon, mint állították, hanem a megye túlsó, nyugati részén található Krasznoarmejszk városa (amely ráadásul május 11. óta egyfolytában a junta kezén van). Vajon miért szállítanák „az oroszbarát felkelők” Ukrajna belseje felé állítólagos rakétakilövő állásukat – ráadásul az ellenség által megszállt területen keresztül?

A maláj gép lelövésének híre (helyi idő szerint 16.20-kor) még el sem juthatott Kijevbe, amikor 17.00 ÓRAKOR ÖSSZEÜLT AZ UKRÁN NEMZETBIZTONSÁGI TANÁCS ÜLÉSE. Ez azt vitatta meg, hogy – TEKINTETTEL A NÉPFELKELŐK KEZÉN LÉVŐ LÉGVÉDELMI RAKÉTARENDSZERRE – AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKTÓL LÉGI TÁMOGATÁST ÉS FEGYVEREK SZÁLLÍTÁSÁT, A NATO-TÓL PEDIG SZÁRAZFÖLDI AKCIÓ INDÍTÁSÁT KELL KÉRNI a Donyeck-medence elleni terrorhadjáratban való közreműködésként. (Kijevben este 6 – fél 7 tájban jelentek meg az első hírek a maláj gép lelövéséről.)

A tragikus esettől a junta szinte szárnyakat kapott: nagy erőkkel, és gyorsan megindult a két napja kiürített elővárosok visszafoglalására (ez nagyrészt sikerült is). Július 18-tól felújultak, minden eddigieknél pusztítóbbakká váltak a Luganszk elleni légi és tüzérségi csapások. A félmilliós város sorsa egyre inkább kezd hasonlítani Szlavjanszkéhoz: a belövések már folyamatosak, a módszeresen rombolt közműhálózatok miatt pedig a városban gyakorlatilag megszűnt a víz- és áramszolgáltatás. Egy harckocsioszlopnak pedig sikerült fölmentenie a repülőtéren bekerített ukrán alakulatokat.

Úgy tűnt, hogy a junta legközelebbi célja: Luganszk bevétele.

Mint ahogyan azonban már szó volt róla: a junta minden erővel igyekszik akadályozni a repülőgép-szerencsétlenség kivizsgálására érkező bizottságok munkáját. Július 21-én ezért váratlanul heves támadás indult Donyeck ellen. A város pályaudvarát nem csupán rakétákkal lőtték, de egy, a városba betört, és a pályaudvar környékéig eljutott harckocsioszlop tankágyúival is. A váratlan támadás miatt egy jó ideig az éppen a városba érkező maláj megfigyelők sem tudtak kiszállni a vonatból: úgy kellett kimenekíteni őket.

Július 21-én az ellenségnek sikerült bevennie Liszicsanszk és Szeverodonyeck városát. Az előbbit különösen hevesen lőtték, és újra bevetettek foszforbombákat is. A súlyos helyzet dacára Valerij Bolotov, Luganszk közigazgatási, egyben katonai vezetője ellentámadást rendelt el. Július 22-én sikerült is kiverni a junta alakulatait a városból – bár azok nem mentek messze.

Folytatódik a repülőterekért folyó harc is. Donyeckben egy jelentős ukrán katonai egység utat tört magának a repülőtérhez, fölmentve az oda beszorult nagy létszámú alakulatot. Luganszkban viszont a néphadseregnek sikerült ismét körbezárnia a repülőteret.

A határhoz közeli Szaur Mogila kurgán környékén bekerített ukrán egységek mellett, jól irányzott támadással sikerült harapófogóba szorítani egy másik ukrán egységet is. (Az előbbi magaslatnál kettős gyűrű alakul ki: a junta seregeit bekerítő néphadsereg egységeit egy másik ukrán egység igyekszik bekeríteni. A Donyec-medence legmagasabb dombját azonban egyelőre a néphadsereg tartja, tüzérségével jól belőve a környező síkságon telepített ukrán tüzérségi állásokat.)

Major János

Az információk többségének forrása: http://rt.com/tags/ukraine/