Mély fájdalom tölt el mindannyiunkat, elvesztettük Társaságunk egyik legaktívabb tagját, vezetőségünk oszlopát, Harsányi Iván történészt. Bánatunkat csak az a tudat enyhítheti, hogy hosszú életének majd’ 88 éve során az utolsó hetekig rendkívül tevékeny volt. Élete végéig tudományos munkát végzett, publikált, oktatott, konferenciákat szervezett. Munkásmozgalom-történeti tudását, élettapasztalatát Társaságunk közel 30 éves fennállása óta velünk is megosztotta, elvtársai, barátai lehettünk.
Harsányi Ivánt lehetetlen helyettesíteni. Az elmúlt években a Marx Károly Társaság (MKT) konferenciáinak fő szellemi-tartalmi előkészítője volt. Kiemelendő a korporatívizmusról (2013), a népfrontról (2015) és a 1917. évi októberi szocialista forradalomról (2017) tartott tudományos ülés. Iván éppen az utóbbi tanácskozáson mondta el körünkben az utolsó előadását az oroszországi forradalom történeti hátteréről, szükségszerűségéről. Még fülünkbe csengenek a féléve tartott vitaindítójának üzenetei is, melyet a Munkásosztály, munkásmozgalom – léteznek-e még? címmel tartott. Tanulmányban dolgozta fel Rozsnyai Ervin, az MKT korábbi elnöke fasizmusról írt könyvét, egyéb írásait, s ezt utolsó önálló kötetébe is beszerkesztette. Még sokáig sorolhatnánk Társaságunk érdekében végzett tevékenységének tényeit.
Mint tudományos társaság tagjai, nagyrabecsüléssel gondolunk Harsányi Iván szellemi teljesítményére. Spanyolország modernkori történetéről, a polgárháborúról és a Nemzetközi Brigádok magyar résztvevőiről, továbbá a Franco diktatúra születéséről jelentek meg könyvei és több mint 100 egyéb publikációja. Feltárta a magyarországi spanyol nagykövetség zsidómentő tevékenységének részleteit (ennek köszönhette maga is az életét). Az 1974 óta (!) napjainkig megjelenő A nemzetközi munkásmozgalom történetéből című évkönyv alapító szerkesztője, az elmúlt évben társszerkesztője volt. Az utóbbi évtizedekben tanulmányokat írt az 1905-ös oroszországi forradalomról, a trianoni „békerendszerről”, a II. Világháború előzményeiről, az eurokommunizmusról, a rendszerváltásról. E műveit gyűjtötte össze Fölbolydult világ című, utolsó kötetében (2014).
Az említett könyvből két gondolatot emelünk ki Harsányi Iván számunkra alapvető üzenetei közül. Ezek illusztrálják közös gondolkodásmódunkat, elvtársi együttműködésünk alapjait a Marx Károly Társaságban. Az eurokommunizmussal foglakozó írásában kimutatta, hogy ez az irányzat „nyílegyenesen a magántulajdonon alapuló, jó esetben némileg korlátozott tőkés piacgazdaság, és az ennek… megfelelő politikai struktúrák felülkerekedése irányába mutatott, bizonyos mértékig előmozdítva ezt”. (146. o.) A rendszerváltással foglakozó tanulmányának következtetéseként pedig a kapitalista világ hierarchikus viszonyaira utal: „a közép és délkelet-európai térség országai a Szovjetunióval szemben visszanyerték teljes politikai függetlenségüket, ezzel egyidejűleg (méghozzá a Szovjetunióval együtt) hosszú időre elvesztették annak a lehetőségét, hogy a fejlett világcentrumnak alá nem rendelt, független modernizációs és felzárkózási stratégiákat dolgozzanak ki”. (165. o.)
Soha sem feledjük mindvégig fiatalos lendületét, gyors észjárását, lenyűgöző előadásait, ragyogó humorát, fürkésző és ugyanakkor derűs tekintetét. Osztozunk családja gyászában.
A Marx Károly Társaság vezetősége
Harsányi Iván rövid életrajza
1930. május 7-én született. A II. Világháború borzalmait Spanyolország budapesti nagykövetsége oltalma alatt vészelte át. Nyomdai betűszedő lett. Családi indíttatásból is szociáldemokrata, szocialista elkötelezettségű történész lett.
1954-től 1957-ig tanult a Budapesti Tudományegyetem Lenin Intézetében. 1957-58-ban átalános iskolai tanár, 1958-tól a Központi Pedagógus Továbbképző Intézet adjunktusa lett. 1969-től az MSZMP Politikai Főiskola docense. 1985-ben szerzett kandidátusi fokozatot „A Franco-diktatúra születése” című disszertációval, mely egyben legismertebb könyve lett. 1986-tól a Politikai Főiskola egyetemi tanára. A Nemzetközi Munkásmozgalom Története tanszékének, majd az Új- és Legújabbkori Történeti Tanszék vezetője volt 1990-ig. 1990-től lett a Janus Pannonius Tudományegyetem BTK Modernkori Történeti Tanszékének egyetemi tanára, 2000-től professzor emeritusa. Több mint 60 évet tanított. Oktatott tantárgyai: 19-20. századi egyetemes történet; munkásmozgalom-történet; Dél-Európa története; európai integráció; 20. századi konfliktustörténet; spanyol civilizációtörténet. A pécsi egyetemen diákjai a maximális pontot adták előadásaira, előadásmódjára, felkészültségére, segítőkészségére.
1962 óta foglalkozott a spanyol történelem kutatásával, többek között a spanyol polgárháborúval és annak magyar önkénteseivel, a Franco-diktatúra születésével és történetével, emellett a spanyol-magyar diplomáciai kapcsolatok feltárásával. Életművének egyik kiemelkedő mozzanata, hogy Madridban, a külügyminisztérium levéltárában felkutatta és publikálta a budapesti spanyol nagykövetség vezetését 1944 őszén és telén ellátó Ángel Sanz Briz ügyvivőnek a budapesti zsidók védelmében végrehajtott nagyszabású mentőakcióját. Kutatásainak tárgya volt Dél-Európa országainak története a két világháború között és a II. világháború után. Kiemelkedő jelentőségű, hogy a 19-20. század munkás- és szociális mozgalmainak történetét, a népfrontok időszakát is kutatta.
1974-től szerkesztője, illetve társszerkesztője (az utóbbi években Jemnitz Jánossal és Székely Gáborral) A nemzetközi munkásmozgalom történetéből c. évkönyvnek. Kiterjedt tankönyvírói és -szerkesztői munkássága mellett olyan történeti periodikák, szerkesztőjeként, szerkesztő- és tanácsadóbizottsági tagjaként tevékenykedett, mint a Múltunk folyóirat, a pécsi történeti doktoriskola Kutatási Füzetek, illetve a Szegedi Tudományegyetem Acta Hispánica című kiadványa, valamint a Cercles, a Barcelonai Egyetem kultúrtörténeti folyóirata. Éveken át tagja volt a Magyar Történelmi Társulat igazgató választmányának.
1975-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, 1975-ben Akadémiai díjat, 1981-ben a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést, 1999-ben Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett kapott. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2010-ben pedig a spanyol király által adományozott Polgári Érdemrend Középkeresztjét (Encomienda Mérito Civil) érdemelte ki munkásságával. Ugyanekkor Arany Katedra Díjat adományozott neki a Pécsi Tudományegyetem szenátusa.
Harsányi Iván 2018. február 15-én, életének 88. évében hunyt el.
(Az életrajz az interneten található anyagokból készült.)